Én már csak így hívom, hogy síkár. Igaz, régen nem ilyen kefe formája volt, mint a mostaninak. Eldarabolták a cirokszálakat katonásan egyformára, olyan jó marokba valónyira. Aztán középen összedrótozták. Vimmel jól megszórtuk és azzal súroltuk az edényt, ha odakozmált a tejecske.

Valami el van rontva az ennivaló körül, már régen gyanítom. Egyik este a papával a régi időkről beszéltünk és szóba jött a nápolyi, amit kislapáttal mértek a fűszerbolt pultjából, de eszünkbe jutott a kakaóporral szórt cukorka is, ami már nincsen. Erről aztán rögtön a málnacukorra gondoltunk. Igen, az a tízdekás, ami olyan volt, mint egy egészen picike, félbevágott málnaszem.

Kedveskéim!

     Valahogy óvakodjatok attól, hogy megöregedjetek, akár csak egy kicsit is! Nagy bosszúságokat lehetne vele elkerülni – de nekem már késő.

     Van ez a sok szép, új áru, amit mostanában a polcokra tesznek, de bizony bosszankodom rajtuk. Nem tudom én, mi van a flancos dobozokban, zacskókban, honnan is tudnám, hisz ha még meg is tanulom, gyorsan átcsomagolják.

Kedveskéim, olvastatok-e már disznócsülköt? De nem úgy ám, hogy egy, kettő, három, négy! Azt a lábat el-, és ki kell olvasni. Különben miért is lenne betűkkel, számokkal teleírva? Hogy jobban értsétek, elmondom nektek, hogy a hentesnél kitanultam én a csülkök dolgát.

Tudjátok, rosszul kering már az én vérem, sokat fázom ebben a zimankóban. De nem csak kint ám! Hiába fűtök, ha beleülök a fotöjbe, a lábaim hideget éreznek.

No, Kedveskéim, megsokallottam én a kupakok dolgát az este!

  Ásványvizet akartam bontani, de az ízületes ujjaimmal nem tudom jól megfogni a csavarnivalót. Nem emlékszem, hogy Édesanyám, akár a háború idején, vagy sokkal később is, az asztal körül zavarászott volna, ha nem iszom ilyet, de már úgy rászoktam. Azt mondta az onokám, hogy mama, a csapvíznél jobb az ásványvíz, azt nagyon szemmel tartják. Van egy ösmerőse, aki biológus a palackozóban, és az tudja, mennyire átvizsgálják a töltés előtt. (Kicsit furcsa énnékem, miért kell biológus az asztali vízhez, hát nem tehénke adja azt.)

Mondtam már, hogy a virsli sem a régi? Kivéve persze, ha rosszul választom meg a boltot, és csakugyan rám sóznak valami ódon darabot.

Kedveskéim, elmondom én nektek ezt is.

Már most foga van ám télnek! (Valamivel jobb és több, mint nekem.) A konyhában eddig még nem gyújtottuk meg a konvektort, mert főzéshez úgyis kinyitom az ablakot a gőz miatt. Mondom aztán magamnak,

 Ezzel a téllel még sok csudaságot átélek, az már szent! Most is, mi történt? Olvasom a Szuperinfóban, hogy a nagy barkácsboltban huszonöt kilójával lehet vásárolni német brikettet. Csinosan át van kötve műanyag abronccsal a porció. Ez nekem azonnal megtetszett, mert kicsike a nyugdíj, nem tudok én mázsaszám szenet venni ebben a drágaságban!

 Az onokám egyik nap nagyon sietett, csak úgy futtában kapdosta be a kókuszgombócokat. A gumiszerelőhöz vitte az autót. Azt mondta, téli gumit tétet rá. Kérdeztem is: kisfiam, az meg már milyen? Olyan, mint a bundabugyi? Vagy talán bárányszőrrel van kibélelve? Micsoda divatok vannak!