1954-ben végzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen magyar- angol szakán. Ez évben került a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba, ahol elsősorban magyar irodalmat és nyelvtant tanított. Innét 1957-ben Csévharasztra került, majd Balatonfüredre.
Az angol tanítását "füredi csoda"- ként emlegették. A minisztérium az ő tanítási módszerei miatt indította el az iskolájában az angol nyelvi tagozatot.
Megyei szakfelügyelő is volt angol nyelvből, majd a rendszerváltás után a nyelvoktatási problémák referense lett. Közel 40 cikke jelent meg elsősorban a tehetséggondozás, a nevelés, az ifjúságvédelem tárgykörében. 63 évesen 1994-ben ment nyugdíjba.
Balatonfüreden élt. Kedves városának 4 évig önkormányzati képviselője is volt.
Eddig az életrajzi jellegű adatok. De életútján, eredményein túl más, fontosabb vagy talán inkább emocionális oka is van annak, hogy ez a kiváló ember 2016-ban megkapta Cegléd Város Díszpolgára kitüntető címet.
"A Ján Tanár Úr" - ahogy volt ceglédi diákjai a mai napig emlegetik. Hangjukban a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb szeretettel ejtik ki nevét.
Kezdő tanárként került a ceglédi gimnáziumba, ahol a diákok hamar megkedvelték őt. Sokat követelt, de sokat is adott számukra. Elsősorban magából adott. Mindössze három évet töltött Cegléden, de ez a három év meghatározó volt mind az ő, mind tanulói életében.
1956-ban a gimnazisták kérése ellenére, a tantestületi döntés miatt nem vállalhatta, hogy vezesse az október 26-án szervezett felvonulást. De jelen volt, ott volt a diákjaival. Az is felvetődött a diákság körében, hogy Ján tanárurat kellene a forradalmi bizottság élére választani. Az akkori igazgató leváltásában viszont jelentős szerepe volt. Az új, háromtagú tanári vezetőség egyike az akkor 26 éves Ján László volt.
1957. márciusi letartóztatása után Cegléden, majd Vácon volt vizsgálati fogságban, ahonnan 10 nap után vád nélkül hazaengedték. A tanév végén büntetésből helyezték át Csévharasztra.
Régi diákok visszaemlékezése alapján egyértelmű, hogy a tanár úrnak meghatározó szerepe volt a gimnázium 56-os eseményeiben. Ceglédi diákjaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján így fogalmazott Ján tanár úr: "Az első szavam legyen a hála. Őszinte köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik életem alkonyán lehetővé tették számomra, hogy még egyszer szólhassak abban a városban, abban az iskolában, ahol tanári pályám vagy talán életem legboldogabb három évét tölthettem, hol tanítványaimtól a legtöbb szeretetet kaptam, ahol olyan tantestületben dolgozhattam, amely mindvégig példaképül szolgálhatott. Ez a három év adott hitet, hogy érdemes a fiatalokért, tehetségük kibontakoztatásáért, jellemük formálásáért munkálkodni, Ez a három év adott erőt, hogy 56 örökségét, mint pislákoló gyertyalángot féltve ápoljam…."
Forrás: cegled.hu
Fotó: Ceglédi Öregdiák Egyesület
Kossuth Lajos Gimnázium
2018.08.14. 16:11
|
1 hozzászólás
1956-ban elsős voltam a ceglédi gimnáziumban, valamennyien felnéztünk Ján tanár úrra, ösztönösen is a vezetőnknek tekintettük. Már balatonfüredi lakosként óriási élmény volt vele találkozni 55 év után, és egy jót beszélgetni.
Nagyszerű ember volt - nyugodjon békében!