Drogmaffiára csaptak le a ceglédi rendőrök - videó
Tizenhárom gyanúsított közül kilencet őrizetbe vettek a ceglédi rendőrök, velük szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem a gyanú.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Ceglédi Rendőrkapitányságán indult nyomozás ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A ceglédi nyomozók adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A ceglédi rendőrök a Gödöllői Rendőrkapitányság, a Monori Rendőrkapitányság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Ceglédi Járási Ügyészség és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi kutyavezetőinek bevonásával 2018. szeptember 11-én reggel több településen intézkedtek egy időben.
A Kistarcsán, Kerepesen, Vasadon, Monorierdőn, Gödöllőn, Csömörön és Budapesten végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, továbbá több helyszínen kábítószergyanús anyagokat és anyagmaradványokat foglaltak le. A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a gyanúsítottaktól a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett járműveket és készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglalt le.
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett kilenc főt bűnszövetségben elkövetett kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további négy főt szabadlábon hagyásuk mellett szintén bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek az őrizetbe vett személyek letartóztatásnak indítványozására.
1 hozzászólás
Nesze neked zsalmalé!