Rovat: Világgazdasági elemzések

(Megjelent a Portfólió címlapján)

Több mint egy év telt el azóta, hogy ijesztő helyzetképet rajzoltunk a magyar önkormányzati szektor akkori állapotáról, amelyből a kivezető út néhány módja mellett érveltünk. Időközben a kormányzati elképzeléseket formába öntötték, jó alkalom ez hát arra, hogy e súlyos vitáktól övezett területet ismét szemügyre vegyük. Szebeni Dávid írása.

Nincs vége az önkormányzati csődöknek

A kormány évtizedes adósságot kívánt törleszteni a számos sebből vérző önkormányzati rendszer átalakításával. A szándék mindenképp méltányolandó, ám mint oly sokszor, a megvalósítás alulmúlja az érintett önkormányzatok helyenként túlzó, helyenként reális elvárásait.

Az egyik legfontosabb megállapítás, amelyet az elmúlt egy évben minden szakmai körben következetesen képviseltem: az önkormányzati csődöknek nincs vége. Ez jól tetten érhető a települések ellen egyre szaporodó adósságrendezési eljárásokban. A reform megkésettségét példázza az önkormányzatok első problémás csoportja, amelyeknek az átszervezés már mindenképpen későn jött. Idén Vizsollyal együtt már hét település vált fizetésképtelenné. 2012 szomorú mementója a néhány hete csődbe ment Heves, amely több mint 10 000 fős lakosságával, 4180 lakásával és 9900 hektáros területével az első ilyen bajba jutott kisvárosnak számít.

Tervezni a tervezhetetlennel

Magát az újratervezés folyamatát is kritika érte több önkormányzati szövetség részéről, amelyek szerint nincs elegendő információjuk a szerkezeti változásokról és annak településekre lebontott következményeiről. 2011-ben ugyanakkor kitöltendő Excel táblák formájában az Állami Számvevőszék nagy állami pénzügyi felmérésében vettek részt az önkormányzatok. Az ÁSZ számos adatot gyűjtött a hitelekről, törlesztő részletekről, az önkormányzati cégekről és a szállítói, vevői állományról. A céllal egyetérthetünk, ám a vállalatirányítási szoftverekhez szokott cégvezetők már arra a hajmeresztő tényre felkaphatják a fejüket, hogy egy ennyire sokszereplős rendszerben Excel táblákat kell töltögetni és küldözgetni. Ezt hallva óhatatlanul eszünkbe idézhetjük Vigvári András közpénzügyi szakértő kollégám szavait múlt heti interjújából: "Amíg ugyanis nincs értékelhető színvonalú államháztartási számviteli és információs rendszer, addig hiába is várunk el hatástanulmányokat."

Ugyanakkor, ha a Belügyminisztérium részére esetleg készültek is kimerítő hatástanulmányok, azokról az önkormányzati vezetőknek nincs tudomásuk. A nyilvános és kívánatos, az egyes lépéseket alátámasztó hatástanulmányok problémáján túllépve az önkormányzati vezetőket még mélyebben érintette az a fajta bizonytalanság, mely egészen az utolsó pillanatig jellemzi és jellemezte az átalakítást. Határozott, részletes számokat tartalmazó kormányzati tájékoztatás hiányában az önkormányzatok egyszerűen nem mernek tervezni, így minél alacsonyabb kockázatra rendezkedtek be. Az államosításra kijelölt vagy kijelölhető intézmények ingatlanjain beruházásokat már nem végeztek (hacsak életveszély vagy uniós pályázati kötelezettség nem indokolta), az önként vállalt feladataikra rendszerszinten mind kevesebb pénzt szánnak, ahol pedig lehetséges volt, óvodáikat és iskoláikat átadták az egyházaknak. Ezenkívül több helyen a létszükségletet nem jelentő fejlesztési projektek leállítása és a helyi adók emelése jellemzi a helyzetet. A bizonytalanságból további hátrányok is származtak, elég ha arra gondolunk, hogy az önkormányzati intézmények versenyeztetett központosított energia beszerzéseit hogyan lehetetleníti el az, ha nem tudni hány és milyen fogyasztási hellyel fog rendelkezni.

Ki lesz a következő?

A második csoportot azok az önkormányzatok jelentik, amelyek azért fognak csődbe menni, mert az átalakítás után sem biztosított további működésük, hiába az eddigi fiskális szigor. Súlyos tehertételt jelent ugyanis az a legalább 140 milliárd forint, amely az Állami Számvevőszék szerint a feladatok átadás-átvételét is figyelembe véve jövőre hiányzik az önkormányzati szektorból a tömegével esedékessé váló hitelek és kötvények törlesztéséhez. Összehasonlításképpen: a központi költségvetés 2013-ra kamatkiadás soron az ideinél 260 milliárd forinttal többel tervez az utóbbi években megemelkedett magyar állampapír hozamok miatt. Két lyukas zseb között semmilyen pénz mozgatásától nem várható csoda. A magyar állam álláspontja és eddigi gyakorlata azt mutatja, hogy csőd esetén nem menti ki a települési önkormányzatokat. A megyei önkormányzatok konszolidációja után erre egyébként sincs pénz.

Az önkormányzatok nagy részének tartalékai pedig nincsenek, hacsak azok az ingatlanok nem, amelyeket évek óta nem tudnak eladni az általuk kívánt áron. A magyar KKV-k jövedelmezősége ahhoz a stagnáló GDP-hez igazodik, amelyet csak az EU-források és az FDI még kitartó része mentenek meg a további recessziótól, a lakossági fogyasztás pedig a nettó reálbérek érdemi növekedése nélkül szintén nem eredményez gazdasági fellendülés. Ebben a környezetben könnyen belátható, hogy illúzió az adóbevételek felülteljesítésére alapozni az önkormányzati költségvetéseket, különösen azokon a településeken, ahol nincsenek az ipari vagy a kvaterner információs szektorhoz tartozó exportra termelő vállalkozások.

Ilyen helyzetben az önkormányzatok többsége csak a túlélésre tud játszani, remélve, hogy ki tud tartani az iparűzési adóbevételek következő beérkezéséig. Számos önkormányzat az adófizetést megelőző hetekben már napi fizetési gondokkal küzd és a kassza kong az ürességtől. Sokszor néhány kivétellel az önkormányzati dolgozókban és a képviselőkben sem tudatosul mekkora a baj, mivel a kifizetési listán a munkabérek és egyéb személyi jellegű kifizetések előkelő helyet foglalnak el. Azt azonban már csak a pénzügyi iroda látja - jó esetben - naprakészen, hogy melyik vállalkozónak mióta nem fizet az önkormányzat a megrendelt munka után. A korábbi adósságrendezési eljárások során ezért is volt visszatérő tapasztalat egy-egy vállvonogató képviselő-testület, amely maga is értetlenül állt a "derült égből bírósági végzés" előtt.

Lánctartozások mocsara, vergődő társadalom

Természetesen egy darabig még lehet vizsgálgatni az egyes szerződések jogszerűségét, műszaki és erkölcsi jellemzőit (láttunk erre példát a közelmúltban), de ez csak időhúzás, csak annyi érhető el vele, hogy esetleg a pénzükre váró hazai cégek még nehezebb helyzetbe kerülnek, ráadásul ez rendszerszinten nem is alkalmazható. A döntéshozóknak felelősséggel át kell érezniük, hogy a bedőlő önkormányzatok és tágabb értelemben a magyar államtól kiinduló lánctartozások éppen a tőkeszegény hazai kis- és középvállalkozásokat rántják magukkal. Azt a bürokráciával sújtott KKV réteget, amelyet a közszféra tartozásai arra kényszerítenek, hogy szokásos adóterhei mellett még előfinanszírozza is az önkormányzatokat a nettó összeggel, a magyar államot pedig a meg nem kapott bevételek utáni áfával. Ez természetesen ismét növeli a közkiadásokat, mivel reális forgatókönyv az, hogy a vállalkozó egy önkormányzati munka után 2-3 hónapig erős cash-flow mínuszban lesz, ennek alternatív és kamatköltségét pedig érvényesítenie kell az árakban. Áfa terén segítséget jelenthet, ha a törvényhozó csak a beérkezett tételek utáni áfa-fizetést írja elő.

Hosszútávon azonban az ehhez hasonló intézkedések csak elodázzák a bajt, de meg nem oldják. Ilyen arányban fogyó népesség (az elmúlt 10 év átlagában évi 36 557 fős természetes fogyás, Lettország után az egész Európai Unióban második legalacsonyabbnak számító 1,25-ös termékenységi ráta, a reális nyilvántartás nélküli kivándorlás) esetében egyébként is utópisztikus dolog azt gondolni, hogy a magyar társadalom képes lesz fenntartani minden településen a közszolgáltatások jelenlegi szintjét. Tágabb összefüggésben pedig a demográfiailag szorongatott államoknak fel kell ismerniük, hogy eljött a rendezett visszavonulás ideje. A reálértékében növekvő vagy akár változatlan állami újraelosztás ugyanis mind kevesebb lakosságra rakódó mind több terhet jelent, amely előbb-utóbb maga alá temeti a gazdaságot és társadalmi robbanáshoz vezet. A magánnyugdíjak államosításának feszültséggel teli története csak előszele annak, ami ezen az úton felénk (is) közeledik.