Ifj. Szebeni Dávid ceglédi közgazdásznak a „Pest megye – az elfeledett szegényház” címmel ma reggel nyitóoldalon, kiemelt helyen jelent meg cikkje az ország legnagyobb gazdasági hírportálján, a portfolio.hu -n.

Miközben az új támogatási időszak uniós támogatásaival kapcsolatban különböző célokra száz- és ezermilliárd forintos összegekről beszélhetünk, létezik egy konvergencia régió, amelyet úgy tűnik sok éve mindenki elfelejtett az ott élőkön kívül. Pest megye, az ország méltatlanul elfeledett szegényháza még a magyar régiók viszonyában is leszakadás előtt áll.

Már-már közhely, hogy a hét magyar régióba érkező uniós támogatás mennyisége a gazdasági fejlettségtől függ, amelyet az Európai Unió néhány statisztikai mutató segítségével kíván megragadni. A kétes dicsőség, miszerint kormányoktól függetlenül a hétből hat régió oly mértékben marad el az EU átlagtól, hogy azok ún. konvergencia régiónak minősülnek azt eredményezi, hogy a felzárkóztatásra ezekben a régiókban jelentős források állnak rendelkezésre. A legfejlettebb Közép-Magyarország régióra azonban csak e források töredéke jut.

Közép-Magyarország ugyanakkor nem csupán a valóban fejlett Budapestet és a közvetlen agglomerációt jelenti. Az uniós csatlakozás előtti években ugyanis a statisztikai régiók (NUTS) besorolásakor, az akkor felelős kormány úgy döntött, hogy Pest megye többi részét is ehhez a régióhoz csatolja. A regionális fejlesztési szempontból megkérdőjelezhető döntés mögöttes tartalma leegyszerűsítve, de végső soron lényegét tekintve a következő volt: így nem kellett hozzányúlni az akkor jelentős erőt képviselő megyei önkormányzatokhoz, vezetőihez illetve közigazgatási struktúráihoz miközben Pest megye alulfejlettsége annyira ellensúlyozta Budapest magas értékeit, hogy így a régióra jutó többlettámogatásból budapesti beruházásokat is lehetett finanszírozni. Utóbbihoz társulnak még azok a források is, amelyeket Pest megye hatásától függetlenül is Közép-Magyarországra lehetett fordítani, ám az esetek egy részében a budapesti beruházások hagyományosan nagyobb lobbiereje sikeresen érvényesült. Ez a szemlélet tovább élt a 2007-13-as időszakban is, így mindent számításba véve kijelenthető, hogy nemzeti társfinanszírozással együtt csak a 4-es metró átlagosan több mint két milliárd forintba került minden településnek Pest megyében.

A kár, amit a fejlesztéspolitika a leszakadó Pest megye statisztikai felhasználásával okozott, a térségben már a mindennapokban is egyre inkább megnyilvánul. Az utóbbi években a 2007-13-as keretek kimerülésével ugyanis már csak elenyésző mértékben lehetett a támogatásokra pályázni és a telephelyet fejleszteni szándékozó vállalkozások, a közszolgáltatásokat építeni kívánó, esetleg energiatakarékos megoldásokra nyitott önkormányzatok lépten-nyomon megtapasztalták, hogy a lehetőségek nagy részéből őket kizárták.

De milyen fejlettségbeli különbségekről is beszélünk? Az Eurostat adatait tekintve Közép-Magyarország a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP-t tekintve az EU átlag 110 százalékát érte el 2011-ben. Megbontva a régiót látható, hogy 2010-ről 2011-re Budapest ezt az értéket 145-ről 148 %-ra növelte, míg a Pest megyei 58-ról 57 százalékra csökkent, amelynél négy (!) konvergencia megye is jobb mutatóval bír. Döbbenetes számok. Több mint két és félszeres szorzó egy régión belül úgy, hogy Pest megye értékeiben benne vannak a Budapesttel gyakorlatilag összeépült, jobb helyzetű közvetlen agglomeráció települései is. 

Az igazi problémával pedig az agglomeráción kívül szembesülünk. Abban a leszakadó félgyűrűben, amely a szobi kistérségtől, Aszód vidékén, a Tápióságon, Cegléd környékén át a Dunáig tart. Innen a hibás ösztönzőknek megfelelően megkezdődött a cégek elvándorlása, hiszen ha egy vállalkozás választhat egy 60 százalékos támogatás és a semmi között, a választás egyértelmű. Ehhez társul a köztulajdon, az infrastruktúra romló állapota. Így a településeket lefelé tartó spirál fenyegeti, ahol sokszor azért is komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy legalább szinten tarthatóak legyenek a helyi adóbevételek.

A nehéz gazdasági körülményekből fakadó következmények változatos formákat öltenek, amely a szélsőségek megerősödésétől, a munkahelyek megszűnésén át a felújításból kimaradt infrastruktúrán keresztül az elkeseredésükben is elszánt önkormányzati közjogi kezdeményezésekig terjednek. Utóbbira az egyik jellemző példa a nagykőrösi népszavazás, amelynek során a városvezetés és Dr. Czira Szabolcs polgármester-országgyűlési képviselő személyesen is energiát nem kímélve próbálta elérni, hogy a város Bács-Kiskun megyéhez csatlakozási szándékával az Országgyűlésnek is hivatalból foglalkoznia kelljen. Sajnos az előkészítő munka ellenére a népszavazás a tudatlanság és érdektelenség diadala lett a közösségi összefogás felett. Az alacsony részvételi arány miatt a szavazás érvénytelen volt. Gomba önkormányzata más utat választott, kezdeményezésükre 2013-ra egymás után legalább 90 helyi képviselő-testület fogadott el közös határozatot a régióról való leválás szándékáról.

Ennek létjogosultsága vitathatatlan, hiszen Budapest fejlettsége olyan mértéket ért el, hogy a 2014-20-as időszakban egészében véve is alig jut hazai kiírású uniós forrás Közép-Magyarországra, hiába áldozzák fel magukat Pest megye szegény területei. Azonban az önkormányzatok és vállalkozói szervezek által indított harc nagyon megkésett. Mire egy régiós átalakítás a tagállami és EU intézményekkel a jogszabályokat, egyeztetési köröket és adminisztrációs kötelezettségeket betartva lezajlik, jó eséllyel három év is eltelhet. A tárgyalásokat tehát legkésőbb 2010-ben kellett volna elkezdenie Magyarországnak, hogy az új régiós határokkal zökkenőmentesen indulhasson az új költségvetési időszak. Az ehhez szükséges lépéseket azonban oldaltól függetlenül egyik kormány sem tette meg.

Az események ilyetén alakulását gyakran igyekeznek azzal magyarázni, hogy összességében ugyanannyi támogatás érkezne az országba, csak több megye osztozna rajta és ilyenkor Pest megye politikusai rögtön szembetalálják magukat a többi megye ellenérdekelt lobbitevékenységével. Szeretném azt hinni, hogy ez valójában nem így van és a szomszédos megyék, valamint a kormány döntéshozói is belátják, hogy ha Budapest körül fokozatosan kialakul egy leszakadó félgyűrű és megszakad a társadalmi-gazdasági szövet az hátrányos a szomszédos régiókra nézve is. A hiányzó gazdasági kapcsolatok és az elmaradt jövedelem hatása valós, bár kétségkívül elsőre megfoghatatlanabb, mint az ingatlanárakban idővel majd megjelenő negatív irányú nyomás. Ám ha profánabb példát szeretnénk látni, akkor csak gondoljunk arra, hogy a bűnözés, az ilyen vagy olyan irányú szélsőségek nem állnak meg a megyehatárokon.

Nincs azonban még minden veszve. Kezdeményezni szükséges Budapest és a közvetlen agglomeráció külön régióvá válását és Pest megye többi részének a környező konvergencia régiókhoz csatolását, hogy ha csak évek múlva is, de némi esélyt kaphasson a térség az uniós forrásokért folyó versenyben. Ebben semmi újdonság nincs, az Unión belül több helyen is találunk példát a főváros külön kezelésére. Az átmeneti időszakban közben pedig hazai forrásokból szükséges megteremteni a leszakadó területeknek szánt Pest Megyei Fejlesztési Alapot. Bár nem vagyok híve annak a "kohéziós alkoholizmusnak", amely a vállalkozásokat támogatásfüggővé neveli és ezért véleményem szerint itt is körültekintésre van szükség, úgy gondolom, hogy még mindig nagyobb kockázatot vállal az ország egy térség mesterséges elszegényítésével, mint egy támogatási programmal. Talán így évek múltán nem kell majd szembenéznünk egy méltatlanul kihasznált majd eldobott szegényház megvalósult víziójával.

Szebeni Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságpolitika oktatója és az Enrawell Kft. stratégiai és pénzügyi igazgatója

Forrás: www.portfolio.hu