Kedveskéim!

     Valahogy óvakodjatok attól, hogy megöregedjetek, akár csak egy kicsit is! Nagy bosszúságokat lehetne vele elkerülni - de nekem már késő.

     Van ez a sok szép, új áru, amit mostanában a polcokra tesznek, de bizony bosszankodom rajtuk. Nem tudom én, mi van a flancos dobozokban, zacskókban, honnan is tudnám, hisz ha még meg is tanulom, gyorsan átcsomagolják.

     Hát még azok a pici betűk, amiket rányomtatnak! A papa azt mondja, a colostokkal meg sem tudná mérni, olyan irinyók. Az onokám mondta, hogy mindenféle nyelveken rá kell írni a dolgokat a pakkokra, ezért kicsik a jelek. Már kezdem ám kitanulni a nyelveket is, mert mostanság az étcsokoládé már csak dark, de még a kakaó is. Régen ezek szerencsiek voltak... A múltkoriban ettünk csokoládés kekszet, annak sötétbarna papírja volt és fekete betűkkel nyomták rá a tudni valót, mind a kilenc nyelven. Sose tudom meg, mert még a nagyítóval sem láttam. A német gumicukorkán, amit tortadíszítéshez vettem, az átlátszó fóliára írtak valamit pöttömül, de a színes cukroktól úgysem látszik. Egyik nagy boltban olyan olasz tésztát árulnak, amin – megszámoltam – 21 nyelven van a felirat! Ilyen sokféle népek biztosan nem élnek itt Cegléden. Most előhoztam a kamrából a fűszeres kosárkát. Ha látnátok a szárított élesztőt, a piros zacskóst! Nem tudom, tényleg látnátok-e, de én egyetlen betűjét sem bírom megkülönböztetni egymástól.

Az a legszomorúbb, amikor bedobják a postaládába azt a sok színes újságot és azokban olyan csöppnyi betűkkel hirdeti magát némelyik bolt, vagy iparos, hogy egészen hiába pocsékolta a pénzét erre.

     Drága fiatalok! Gondoljatok miránk, öregekre is, akik már nem olyan jól látunk, de annál kíváncsiabbak vagyunk arra, hogy mit írtok!