Én már csak így hívom, hogy síkár. Igaz, régen nem ilyen kefe formája volt, mint a mostaninak. Eldarabolták a cirokszálakat katonásan egyformára, olyan jó marokba valónyira. Aztán középen összedrótozták. Vimmel jól megszórtuk és azzal súroltuk az edényt, ha odakozmált a tejecske.

Utóbb már műanyagból volt annak a szála, de nem is volt úgy olyan jó!

   Tönkrement ez a mostani súrolókefém, amit a tepsikhez szokok használni. Jártam a boltokat egyre, s másra, de mindegyikben ugyanaz a fajta jószág volt. Tarka műanyag feje van, a szőr meg valahogy kimaradott belőle. Ritkásan rakták bele a csomókat, de még azon belül is kispórolták a szálakat. Az öreg kutyának kihullik a szőre, de hogy a mosogatókefének már újkorában se legyen, ki hallott még ilyent? Olvasom a papírján, hogy Lengyelországból hozzák. De nem olyan huncut dolog ez, hogy sok országon át kelljen menni érte, mire ráakadunk! Mint a mesében a királyfi, mikor ravasz próbát kell megállnia.

  Hiba van már a síkár körül is, higgyétek el, ha Biri néni mondja!